Zaklatott verseny – hetedik hely
Szabó Krisztiánnak izgalmas hétvégéje volt: először kiugrott a válla, annyira igyekezett jelezni a mellette haladónak, hogy kigyulladt az autója és álljon már meg oltani, majd a döntőben oldalról úgy beleszaladt az egyik társa, hogy a könyökénél kötött ki a bukócső, de a viszontagságok ellenére is hetedikként végzett a Nová Paka-i Európa-bajnoki futamon.
A Felix Promotion sportmenedzser irodával együttműködő autókrosszversenyző így a mínuszolást figyelembe véve (a legrosszabb eredmény kiesik) az összetett harmadik, azt figyelmen kívül hagyva pedig a negyedik helyről várja a folytatást.
De nézzük sorban, hogy pontosan mi történt a hétvégén!
Az első időmérő edzésen sansztalan volt a jó eredmény elérésére, mivel éppen az ő tréningjük előtt locsolták fel a pályát, a másodikon pedig két századra azonos köridőt autózott – sajnos azonban ez csak a 23. helyre volt elég.
„Nem tudom mi történt, az autónak semmi baja sem volt, mégis két egyformán rossz kört teljesítettem. De nem volt baj, mert szerencsére az előfutamok jobban mentek. Az elsőben a hatodik helyről indultam és második lettem, a következőt simán megnyertem, a harmadikban pedig vezettem, de végül másodikként intett le a kockás zászló. Akkor már egyébként nagyon fájt a vállam, mert az egyik ellenfelemnek kigyulladt az autója, én meg annyira integettem, hogy álljon meg és oltsa el, hogy közben kiugrott a vállam” - mondta Szabó, aki régóta küszködik már a vállával, de szezon közben nem akarja megműttetni, úgyhogy az már az év végére marad.
A magyar versenyző egyébként az előfutamok után az ötödik helyről várhatta a döntőben a lámpa szabad jelzését.
„A fináléban az volt a taktikám, hogy nem az ideális, hanem a külső íven próbálok elmenni, de sajnos nem jött be, egy kicsit lemaradtam, ami még nem is lett volna olyan nagy baj, ha az egyik ellenfelem nem veszíti el teljesen az uralmát a vasszöcskéje fölött. Először összetolt két másik versenyzőt, majd oldalról teljes gázon belém szállt, de úgy, hogy a bukócsövet a könyökömig nyomta be, pedig nem ott van a helye. Szerencsére a futóműnek nem lett baja, így be tudtam fejezni a versenyt, s hetediknek leintettek. Ahhoz képest, ahogy indult, mondhatni, hogy jól sikerült a hétvége” – mondta Szabó.
Kapcsolódó hírek
Fej-fej melletti csapatküzdelem
A finisben az ország legnépszerűbb jégkorong és kézilabda klubja közül az előbbi nyerte el Az év csapata címet, de az Év Sportolója szavazás néhány különleges – például a jótékonyságot, a sportkampányokat és az ...
Bővebben »
Arattak az Év Sportolói!
Összesen mintegy 800 000 vokssal támogatta a közönség az Év Sportolója 2012 szavazás során a jelölteket. A Ringier lapjai, a Nemzeti Sport és a Blikk, valamint a Felix Promotion által közösen szervezett megmérettetésen ...
Bővebben »
Mindenből a legjobb
Az egyik legfelkapottabb sportmenedzser volt évekkel ezelőtt. Ám volt ereje kiszállni a ringlispílből és egyik napról a másikra eltűnt a média és a bulvársajtó elől. Mi több meglehetősen messzire "menekült".
Bővebben »
Ismét keresik az Év Sportkampányát!
Harmadszor is megrendezi az Év Sportolója szavazást közös szervezésben a Nemzeti Sport és a Blikk kiadója, a Ringier Kiadó és a Felix Promotion menedzseriroda. A sportkampány kategóriában ...
Bővebben »
Gazdálkodj okosan! – Sportban az üzlet témával jön a Sportmarketing Újragondolva Meetup
November 28-án negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Sportmarketing Újragondolva Meetup, amelynek témája ezúttal a „Sportban az üzlet”.
Bővebben »
"Nyugodtan nevezhetnénk magunkat sportnagyhatalomnak"
Sportolóink érvényesülését gyakran olyan bosszantó hibák akadályozzák, mint az elégtelen idegennyelv-tudás vagy az, hogy a sportvezetők diplomácia címszó alatt csak akkor emelik fel a telefont, ha szükségük van valamire.
Bővebben »
Megajándékozta, most szurkol Buttonnak
Szabó Krisztián is, mint ezen a héten mindenki a magyar autósportban a Formula-1-es Magyar Nagydíjra figyel. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő autókrosszos azonban szurkol is valakinek, aki nem más, mint Jenson Button.
Bővebben »









