Szalai újra az egyesre koncentrál
Van két és fél hete, hogy átállítsa az agyát a négyesről az egyesre, azután már „csupán” meg kell nyerni a válogatót 1000 méteren. Nagy kihívásokat rejtő feladat a fiatal kajakos számára.
„Eddig a négyesre fókuszáltam, hiszen mindannyian biztosak voltunk benne, hogy négyesben megmérethetjük magunkat a válogatón. Most kiderült, hogy mégsem, hiszen a kapitány másként döntött, úgyhogy át kell értékelni mindent, átállítani az agyamat, hiszen van két és fél hetem arra, hogy merőben új dologra készüljek. Persze, nem idegen tőlem az egyes, de mégiscsak más hozzáállást igényel, mint a négyes” – mondta a Felix Promotion által képviselt Szalai, aki természetesen azt is elárulta, miben más a két szám.
„Négyesben fontos, milyen csapatember vagy, hogy érzed a többiek mozgását, és egy kicsit eloszlik a felelősség. Egyesben egészen más: ott csak magadra figyelsz és semmi más nem számít, csak az, hogy milyen gyorsan mész. Nincsenek kifogások, csak magadra számíthatsz, s ha nem jól mennek a dolgok, csak magadat okolhatod” – mondta Szalai, aki bízik benne, hogy a következő válogatóversenyen képes lesz megnyerni az 1000 méter egyest és ezáltal indulhat a világbajnokságon.
Kapcsolódó hírek
Szalai „tájékozódik”
Szalai Tamás optimista. A hét végén Szegeden tájékoztató versenyen indul Gönczy Gáborral (a kajak kettesek versenyében 1000 méteren), amelyen már képet kaphat arról, hol tart a mezőnyhöz képest.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Mindent az olimpiának rendel alá
Szalai Tamásnak a legfőbb vágya, hogy ott legyen a londoni olimpián. Ezért dolgozik, mindent ennek rendel alá. S a több mint egy hónapos, sevillai edzőtábor meghozta a gyümölcsét...
Bővebben »


