Bookmark and Share

Szalai: új hajó, új remények


Szalai Tamás az U23-as Európa-bajnokságra készül, amelynek első állomásaként a hét végén meg kell méretnie magát a hazai, szolnoki válogatón. A Felix Promotion által képviselt kajakos bízik magában, úgy érzi, túl van a nehézségeken.


„Látom a fényt az alagút végén– viccelődött Szalai, aki a hét végén négyesben és két kettes számban is megméreti magát. – Kezdek visszatalálni a régi önmagamhoz. Tavasszal a sok négyesezés miatt nem tudtam elég hangsúlyt fektetni a technikámra, s ez megbosszulta magát, hiszen a négyesben egy kicsit másként kell evezni. De már túl vagyunk ezen, az utóbbi napokban eveztünk hosszúkat is és már kezdek magamra találni. Megkaptam az új hajót is a Nelo-cégtől, s ez is nagyon feldobott. Remélem, legalább három számban ott tudok lenni a zágrábi U23-as Európa-bajnokságon” – mondta Szalai, aki azért még azt a reményt sem adta fel, hogy ott legyen az augusztusi, szegedi felnőtt világbajnokságon. Megcélozta az ötszáz méter egyest.

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Szalai „tájékozódik”

Szalai Tamás optimista. A hét végén Szegeden tájékoztató versenyen indul Gönczy Gáborral (a kajak kettesek versenyében 1000 méteren), amelyen már képet kaphat arról, hol tart a mezőnyhöz képest.

Bővebben »

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Mindent az olimpiának rendel alá

Szalai Tamásnak a legfőbb vágya, hogy ott legyen a londoni olimpián. Ezért dolgozik, mindent ennek rendel alá. S a több mint egy hónapos, sevillai edzőtábor meghozta a gyümölcsét...

Bővebben »

::FelioN::