Szalai a dobogón ünnepelt
Szalai Tamás egy bronzéremmel (K-2 ezer méter) és egy ötödik hellyel (K-4 ezer méter) térhetett haza a zágrábi U23-as Európa-bajnokságról. A magyar versenyző titokban, győzelemben is reménykedett, mégsem elégedetlen, mert Szabó Balázs Gáborral roppant erős, felnőtt szintű mezőnyben állhattak fel a dobogóra kettesben.
„Akik előttünk végeztek, a felnőtt világversenyeken is mindig jó eredményt érnek el, úgyhogy büszkék lehetünk. Arról nem beszélve, hogy a fiúk közül csak mi tudtunk olimpiai számban érmet nyerni, s lehetett volna ez még jobb is. Csakhogy a pálya tele volt hínárral, a párosban és a négyesben is sikerült felkapni egyet-egyet, ami kissé visszavetett, ezt az apróságot leszámítva azonban jól mentünk és nagyot küzdöttünk” – mondta a Felix Promotion által képviselt Szalai, aki nem pihenhet a nagy megméretés után, mert készül a jövő heti ötszáz egyes válogatóra, amelyen még lesz esélye kivívni a jogot, hogy rajthoz állhasson a szegedi felnőtt világbajnokságon.
Kapcsolódó hírek
Szalai „tájékozódik”
Szalai Tamás optimista. A hét végén Szegeden tájékoztató versenyen indul Gönczy Gáborral (a kajak kettesek versenyében 1000 méteren), amelyen már képet kaphat arról, hol tart a mezőnyhöz képest.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Mindent az olimpiának rendel alá
Szalai Tamásnak a legfőbb vágya, hogy ott legyen a londoni olimpián. Ezért dolgozik, mindent ennek rendel alá. S a több mint egy hónapos, sevillai edzőtábor meghozta a gyümölcsét...
Bővebben »

