Bookmark and Share

Sági beleszeretett az íjászatba

Sági Szilárd mostantól nemcsak ízletesen elkészíti, hanem be is cserkészi a vadakat. Legalábbis megpróbálja. A sztárséf ugyanis beleszeretett az íjászatba, sőt, annyira a rabjává vált, hogy januártól az egyik budapesti íjászklubnak is igazolt tagja, sőt, a vadászatot is szeretné kipróbálni íjjal.


„Gyerekkoromban sokat lövöldöztem házi készítésű íjjal és nagyon élveztem, talán ez rémlett fel bennem, amikor szakközépiskolásként elmentünk kelet-Berlinbe osztálykirándulásra, s ott két  osztálytársammal együtt vettem magamnak egy íjat. Régi, hagyományos íj volt, de itthon nem lehetett kapni, s én nagyon akartam. Akkor folytatódott a szerelem, de sajnos az íj eltört, s egy időre megint elszakadtam a sportágtól” - mondta a Felix Promotion által képviselt szakács, aki most lépett fel a következő lépcsőfokra. Vett egy csigás íjat, amellyel „őrült szerelembe esett”.
„Sok íjász barátom lett időközben, s egyikük beszélt rá, hogy lépjek be az egyesületükbe, hátha ezzel tudnánk egy kicsit népszerűsíteni a sportágat. Aztán meg szeretnék vadász-vizsgát tenni, hogy a szarvas bélszínt egészen az állat kilövésétől végigkövethessen. Aztán persze, majd meglátjuk, rá tudom-e venni magam a vadászatra, mert még sohasem lőttem le állatot, de az íjjal vadászást sokkal sportszerűbbnek tartom, mint amikor fél kilométerről távcsöves puskával ejtik el a vadat. Így ugyanis legalább van esélye elszaladni, meg aztán a vadásznak is bele kell nézni az állat szemébe”- mondta Sági, akiről mindenki sejti, hogy nem vegetáriánus, s talán azt is sokan tudják, hogy szerinte nem bűn megölni egy állatot, az a bűn, ha utána rosszul készítik el a húsát...


„A vadászatról egyelőre nincsenek tapasztalataim, de az íjászatnak a rabja lettem. Erő kell hozzá, pontosság, és meglehetősen összetett sport. Szerintem férfias dolog kihúzni, célra tartani és elsütni a fegyvert, amivel ha pontosan lősz, az hihetetlen sikerélményt jelent. S fura, de amikor reggelente elmegyek és lövök kettőt-hármat, már tudom, milyen napom lesz. Ha sikerélményem van, az bearanyozza a napomat, ha nincs, ha nem találok, akkor jobb eltenni az íjat, mert úgyis megette a fene az egészet... Saját magát nem csaphatja be az ember.”

 

 

 

::FelioN::