Bookmark and Share

Sági a FEM3-on

Sági Szilárd a FEM3 egyik népszerű műsorában tűnik fel hamarosan, amelyben Edina és Joshi (vagyis Gombos Edina és Joshi Bharat), praktikus és spirituális segítséget nyújt nőknek a mindennapokhoz.


A műsorban ismert emberek magánéleti drámáit, örömeit és sorsának alakulását is nyomon követik, s az egyórás műsor során a gasztrokibic Sági négyszer, vagy ötször bejelentkezik a konyhából.


„Lesz olyan rész, amelyben ismert emberekkel próbálunk elrontott ételeket kijavítani. Megmutatom, ez miként lehetséges, vagy ha annyira rossz, akkor inkább azt tanácsolom: kevés rosszból ne csináljunk sok rosszat, inkább adjuk oda a disznóknak. Van ugyanis az a szabály, amely szerint minden jó, amit készítünk, csak meg kell találni a megfelelő személyt, akinek odaadjuk...” - viccelődött Sági, aki a múlt héten gőzerővel forgatta a hamarosan adásba kerülő részeket.


Fontos volt számára, hogy publikussá tegye a konyhaművészetet, hogy ne használjon a hétköznapi ember számára érthetetlen kifejezéseket (főleg ha van annak szép magyar megfelelője is).


„A receptekben is megpróbálok hasznos ötletekkel előállni, illetve tippeket adni a hétköznapi embereknek. Nem mondom, hogy használjanak a salátához bulgurt, mert bár az nagyon finom, de ha rizzsel készítjük el ugyanazt az ételt, a hatás ugyanaz, s például anyukám biztosan nem járja le a térdét bulgurért, viszont rizzsel talán elkészíti az ételt. Ha néhány tucattal, néhány százzal, vagy néhány ezerrel több ember tudja így elkészíteni az ételt, bőven megéri egyszerűsíteni...”

 

 

 

::FelioN::