Rapport pluszban zárt a Mitropa-kupán
A magyar csapat a negyedik helyen végzett a franciaországi Mitropa-kupán, az első táblán Rapport Richárd az értékszáma alapján vártnál jobban teljesített.
A három francia, valamint osztrák, cseh, német, olasz, svájci, szlovák és természetesen magyar válogatott részvételével Merlimont-ban lezajlott Mitropa-kupán Magyarország csak balszerencsével maradt le a bronzéremről. Az együttes a helyezésekről döntő csapatpontszámok terén eggyel Ausztria mögé szorult, viszont ha a régi szabályrendszer szerint, az egyéni pontok alapján értékelték volna a viadalt, fél ponttal megelőzi riválisát. A Rapport Richárd, Prohászka Péter, Nagy Gábor, Bokros Albert, Horváth Péter összetételű gárdát az előzetes nevezések alapján a 2-5. helyre lehetett várni, azaz voltaképpen érvényesült a papírforma.
A Felix Promotionnel együttműködő Rapport Richárd 9 forduló alatt 5,5 pontot gyűjtött, ami a számítások szerint 2572 - 2578 Élő-pont körüli produkciónak felel meg, azaz Ricsi pluszban zárt, hiszen a verseny előtt 2547 volt a pontszáma. Az ifjú magyar tehetség négy partit megnyert, hármat döntetlenre adott, kétszer pedig vereséget szenvedett. Igazából a hajrára lendült bele, az utolsó négy partiján 3,5 pontot szerzett, válogatottunk pedig ezen időszak alatt az összes meccsét megnyerte.
„Ettől függetlenül nem vagyok elégedett, több volt a versenyben – értékelt Rapport Richárd. – A hetedik fordulóban például nyert állásból adtam döntetlenre a partit, de a két vereségnek sem lett volna szabad becsúsznia. Szakmailag egyik sem volt kiemelkedően nagy játszma, talán az utolsó volt a legérdekesebb. A csapat negyedik helye is lehetett volna jobb, de a fontos meccseket nem tudtuk hozni, ez pedig ilyen tornán nem fér bele. Negyedik kiemeltek voltunk, negyedikek lettünk, de csalódott vagyok. Tavaly ötödikként jegyeztek bennünket, aztán ezüstérmesek lettünk. Most a francia B-csapat elleni vereségért nagy árat fizettünk.”
Rapportnak a következő nagy feladata az osztrák Markus Ragger elleni párosmérkőzése lesz. „Eddig egy komolyabb párosmeccset játszottam, ez lesz a második. Van még időm készülni, most állítom össze a repertoáromat, bizonyos variációk nem nagyon különböznek egymástól, de ilyen csatában sokkal jobban kijöhetnek a finomságok” – mondta a magyar nagymester.
Kapcsolódó hírek
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Ricsi világbajnokot vert meg
Rapport Richárd a bécsi szimultánon sötéttel legyőzte az egykori világbajnok Veszelin Topalovot, és pályafutása eddigi legnagyobb skalpját szerezte meg.
Bővebben »
Szimultán Veszelin Topalovval
Rapport Richárd a szervezők meghívásának eleget téve pénteken Bécsben szimultánon vesz részt, amelyen a bolgárok egykori világbajnoka, Veszelin Topalov lesz az ellenfele.
Bővebben »
Ricsi parádés győzelme Németországban
Rapport Richárd karrierje eddigi legnevesebb ellenfelét győzte le egy németországi versenyen, amelyen a 2702 Élő-ponttal büszkélkedő Arkadij Naiditsch ellen nyert. A viadalt végül harmadikként és különdíjasként fejezte be.
Bővebben »
Rapport Ricsi meglepetésre hajt az Eb-n
Az eddigi legmagasabb Élő-pontszámával a „zsebében” vághat neki Rapport Richárd a kedden kezdődő plovdivi Európa-bajnokságnak, amelyen mindenképpen jobban szeretne szerepelni, mint a 132-es kiemelési száma.
Bővebben »




