Norbi az új-zélandi télből indul az olimpia felé
Az alpesi síző Farkas Norbert az ausztriai edzőtábor után csak átmenetileg tartózkodik Magyarországon, augusztus 11-től ugyanis Új-Zélandon próbál közelebb kerülni a 2014-es téli olimpiához.
Miközben mi itthon küzdünk az újra erőre kapó kánikulával, Farkas Norbert a havon tölti a „fél életét”, ráadásul hamarosan nem mindennapi kalandba vág bele. Bár nekünk, földi halandóknak már az is kaland, hogy július-augusztusban a mölltali gleccseren készülhet a téli síidényre.
„Most rövid időn belül kétszer is kijutottam ide, előbb öt napig az óriás-műlesiklást gyakorolhattam, majd a családdal töltött napok és kondiedzések után megint jött öt nap Mölltalban, csak már szlalommal – mesélte a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Norbi. – A második tábor azért is volt különleges, mert a tavaszi műtétem óta először mentem nagy kapuk között, amelyekkel már rendes kontaktus is volt. Jól ment minden, a kezem bírta, az első pár csúszásnál még fájt, de aztán bejárattam… Az ilyen gleccsereken nagyon fontos a szerencse is. Ha kifogunk egy hidegebb, tiszta éjszakát, akkor másnap az első két órában még kemény pályán gyakorolhatunk. Ha pechem van, akkor puha a hó, nehezek a körülmények, a kiszámíthatóság miatt az év ezen szakaszában ezért megy a többség Új-Zélandra, Ausztráliába vagy Dél-Amerikába. Ráadásul ott az edzések mellett versenyek is vannak.”
És tegyük hozzá gyorsan: hamarosan Farkas Norbert is ott lesz. Ahogyan ő fogalmazott, a Felix Promotion és szponzorok nélkül ez sohasem sikerült volna. „Nem tudom, hogyan köszönjem meg Rácz Félixnek és csapatának, illetve a támogatóknak, hogy egy hónapra elmehetek Új-Zélandra – mondta Farkas Norbi. – Augusztus 11-én indulunk, Coronet Peakon és Mount Hutton lesznek a versenyek. Az előbbin húsz, az utóbbin tíz napot töltünk el, és végig olyan körülmények között dolgozhatunk, mintha tél lenne. Tizenhat verseny lesz ebben az időszakban, nem mindegyiken indulhatunk, hiszen az nem férne bele, de ahol lehet, rajthoz állok. Meghosszabbítjuk a szezont, és gőzerővel készülünk az olimpiára.”

Bizony, a kalandos, 30 órás repülőút (amelyre ráadásul a mintegy 100 kilónyi sífelszerelés már „elindult”) után szinte kizárólag Szocsi lesz célkeresztben. Ahogyan a következő másfél évben folyamatosan…
„Augusztus elsején megkezdődött az olimpiai kvalifikációs időszak, innentől minden FIS-ponttal közelebb lehet kerülni a 2014-es téli olimpiához. Nekem ezeken a kontinentális viadalokon is az a célom, hogy minél jobb pontszámot érjek el.” – jelentette ki Norbi.
A fiatalembernek ráadásul remek lesz a technikai háttere. A CASON segítségével lesz rajta egy nyomkövető, ami folyamatosan mutatja, merre kalandozik (itt lehet figyelni az útját: http://www.hirot.hu/norbi.htm), a SIM-kártyát pedig a Vodafone biztosítja a készülékhez, illetve a túrához. A telekommunikációs cég lesz az út kommunikációs partnere, Norbi az ő segítségével tud folyamatosan beszámolni az edzéseiről, így tudja még könnyebben feltölteni a fejkamerájával készült felvételeket Facebook-oldalára. Ahogyan ő fogalmazott, igazi hírözönnel akar kedveskedni a magyar sírajongóknak.
Kapcsolódó hírek
Média – sportolói szemmel
Többek között Bedák Zsolt, profi ökölvívó és Farkas Norbert, alpesi síző részvételével tartottak workshopot a sport és média kapcsolatáról az V. Sportmarketing Meetupon, május 3-án a Symbolban.
Bővebben »
Norbi: újabb egyéni csúccsal Szocsi felé
Farkas Norbert befejezte idei szezonját. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló rossz előjelekkel – elveszett sílécek – készült az izlandi versenyekre, ahol végül élete legjobb FIS-pontját sikerült megcsúsznia, így még közelebb került a ...
Bővebben »
Norbi: locsolkodás helyett meghívásos verseny
A síszezon szép lassan véget ér, így a sportolók ilyenkor alaposan belehúznak, hogy minél több versenyen vehessenek részt az utolsó hetekben. Így tesz a Felix Promotion menedzseriroda alpesi sízője, Farkas Norbert is, aki ...
Bővebben »
Véget ért a kelet-európai körút
Véget ért Farkas Norbert „balkáni körútja”. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő alpesi síző Macedóniában és Szerbiában versenyzett az elmúlt hetekben.
Bővebben »
Norbi: Egyre közelebb a cél!
Farkas Norbert tovább folytatta szenzációs szezonját: a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló egyéni rekordot döntött óriás-műlesiklásban, 46 FIS-pontot csúszott, melyre utoljára magyarként Bónis Attila volt képes, jó két évtizeddel ezelőtt.
Bővebben »
Fej-fej melletti csapatküzdelem
A finisben az ország legnépszerűbb jégkorong és kézilabda klubja közül az előbbi nyerte el Az év csapata címet, de az Év Sportolója szavazás néhány különleges – például a jótékonyságot, a sportkampányokat és az ...
Bővebben »
Arattak az Év Sportolói!
Összesen mintegy 800 000 vokssal támogatta a közönség az Év Sportolója 2012 szavazás során a jelölteket. A Ringier lapjai, a Nemzeti Sport és a Blikk, valamint a Felix Promotion által közösen szervezett megmérettetésen ...
Bővebben »
Farkas Norbi a fél mezőnyt megelőzte a sí vb-n
Farkas Norbert képviselte hazánkat Schladmingban az alpesi sí világbajnokság pénteki napján. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló 85-ös rajtszámmal sokat javítva, a 47. helyen végzett az óriás műlesiklás főfutamában.
Bővebben »






