Bookmark and Share

Nő a volán mögött – de micsoda nő!

Szépségkirálynő, ralis hátszéllel, egy vagány Lotus volánja mögött a Hungaroringen.


Nem elég, hogy Benik-Garami Anett a ralipályák mentén nőtt fel, hiszen édesapja, sőt édesanyja is versenyzett, utóbb feleségül ment a háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázshoz, most maga is a volán mögé pattan, hogy megmutassa, az ő ereiben is autóversenyző vér csörgedez.
Anett az idén először kiírt Lotus-kupa női mezőnyének tagja lesz, s persze, nem akar szégyent vallani, úgyhogy már két hete egyfolytában a Hungaroringen köröz, a mezőny többi tagjával együtt.


„Láttam a tévében egy riportot a Lotus-kupáról, s meg is dobbant a szívem, hogy milyen jó lenne ott lenni, ott menni. Elhessegettem a gondolatot, de néhány nap múlva apósom hívott telefonon, hogy amikor Balázs hazaér, mesél majd nekem valami nagyon jó dolgot. Tudtam, hogy a Ringen voltak, és a hetedik érzékem azt súgta, a versenyzéssel lesz kapcsolatos Balázs mondandója. Így is volt, s a következő hétfőn már itt voltam a Hungaroringen. Nagyon megtetszett az 1.6-os Lotus, gyönyörű és kimondottan csajos, ráadásul mindenkié egyforma, vagyis azonos esélyekkel indulunk” – mondta a korábbi szépségkirálynő, Benik-Garami Anett, aki azt is hozzátette, a sorozat hét versenyből áll, ezek közül ötöt a mogyoródi Formula-1-es versenypályán (egyet egyenesen a Magyar Nagydíj betétfutamaként) rendeznek, egyet Szlovákiában, egyet pedig a Pannóniaringen.

 

Fotó: Duen


Érdekesség, hogy Anett mindig is szeretett volna versenyezni, már gyerekkorában is. Jogsija sem volt, amikor már az egyik legjobb barátjával, édesapja 323-as verseny Mazdájával körözött egy földes úton, s amikor a szépségversenyen a hobbijáról kérdezték, nem habozott a válasszal: az autóvezetés!


Nem csoda, hiszen az édesapja ralizott, sőt, édesanyja is indult szlalomversenyeken – nem is sikertelenül. Így azután, bár édesapját, Garami Zoltánt egy pillanatra meglepte, amikor a lánya azzal hívta fel, hogy „Szia, apa! Mit szólnál, ha autóversenyző lennék?”, váratlanul azért biztosan nem érte. Hiszen évek óta lógott a levegőben a téma.

 

Foto: Duen


„Már az egész családot vittem a Hungaroringen, Balázs rengeteget segít az elejétől kezdve, tanácsokat ad, ugyanúgy, mint a sokszoros gyorsaságis bajnok Walter Csaba, akinek a csapatában versenyzek. Ami a legfontosabb, hogy a drasztikus vezetési stílusomat – nagy fék, levágós kanyarok – egy kicsit át kell alakítani, hiszen a Hungaroringen fontos az íveken autózás. De úgy érzem, napról napra egyre jobban megy, az autót pedig egyszerűen imádom. Nagyon dögös!” – mosolygott Benik-Garami Anett, akinek első versenye április 29-30-án, illetve május 1-jén lesz a Hungaroringen.


De vajon mit szól mindehhez a férj, a háromszoros abszolút ralibajnok Benik Balázs?
„Bevallom, először nem repestem az örömtől, mert féltem Anettet, de aztán kénytelen voltam belátni, hogy ez a szíve vágya, úgyhogy mögé álltam, segítettem neki, amennyit csak tudtam – mondta a Felix Promotion által képviselt Benik Balázs. – Már az első pillanatban láttam, hogy van Anettben fantázia, rettenetesen gyorsan fejlődött. Mostanra eljutott egy viszonylag jó szintre, s bár némi csiszolás még hátra van, s ez lesz a legnehezebb, nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen tempóban fejlődik. A többiekhez képest rövid volt a felkészülési ideje, úgyhogy az első verseny csak afféle első szárnypróbálgatás lesz számára, nem az eredményről szól, de úgy érzem, előbb-utóbb arra is sor kerül, hogy a pozíciókért harcol majd...”

 

            

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Benik újra gokartban

Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.

Bővebben »

Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia

Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett ismét a dogogón

Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag...

Bővebben »

Szlovákiában második lett

A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...

Bővebben »

Benik-Garami Anett dobogós!

A hét végén nagy őrület volt a Hungaroringen: több mint ötvenezer néző előtt tartották meg a túraautó-világbajnoki sorozat magyar versenyét, amelynek egyik betétfutamaként az Uniqa Lotus Ladies Cup mezőnye is pályára lépett, a soraiban ...

Bővebben »

Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás

Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre. A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) ...

Bővebben »

Profizmusból a profi övért

Nagyszerű tapasztalatokkal zárta a magdeburgi SES-istállónál való edzőtáborozását Kelemen Balázs (8–0, 7 K. O.–T. K. O.). A Felix Promotionnel együttműködő nagyközépsúlyú bokszoló az ellesetteket hasznosítva szeretné mihamarabb célba venni ...

Bővebben »

Krisz megnézte magának a csajokat

Szabó Krisztián a hét végén a Hungaroringen vendégeskedett (az ismerősök közül kérdezték is néhányan, hogy mit keres ott az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok pilóta, hiszen túl sok ott az aszfalt...), és többek között ...

Bővebben »

::FelioN::