Nem volt előnye a hazai pályának
Szabó Krisztián szinte tökéletes versenyhétvégén van túl, ám ezúttal sajnos az a „szinte” határozott meg mindent. A döntő utáni hangulatot és sajnos az összetett pontverseny állását is.
Szabó tavaly Nyirádon szerezte meg az autókrossz junior Európa-bajnoki címet, ezért bízott benne, hogy a most hétvégi hazai kontinensbajnoki futamon tovább tudja növelni összetettbeli előnyét.
S jól is kezdődött minden.
Az időmérő edzésen ugyan második volt a magyar fiú, de a két előfutamát megnyerte (az egyiket mindössze négy századmásodperccel – az körülbelül húsz centit jelent –, úgyhogy arra nagyon büszke...), vagyis kiharcolta az első rajtkockából való indulás jogát.
Igenám, de a rajttal akadt egy kis gond.
Először kiugrott egy kis srác mögötte, úgyhogy jöhetett az új rajt. A szabályok szerint ilyenkor már kizárják azt, aki korábban indul a startjelnél.
„A második rajt előtt éreztem, hogy gurul az autó, úgyhogy ráléptem a fékre. Aztán már tényleg közvetlenül az indulás előtt, amikor már fent volt a tábla és rá kellett lépni a gázra, az autóm még három centit előre gurult. S bár a mögöttem lévő sorban megtörtént ugyanez, csak a mi sorunkat figyelő bíró jelzett, úgyhogy kizártak... Tudom, hogy a szabály az szabály, de fogadok, hogy egy cseh versenyzővel egy cseh futamon ugyanez nem történhetett volna meg...” - mondta csalódottan a Felix Promotion által képviselt Szabó, akinek összetettbeli 11 pontos előnye így egyetlen pontocskára olvadt, mivel a fő rivális Jakub Kubicek második lett és 17 pontot kapott, miközben a magyar fiúnak nyolc pont került a neve mellé.
Nyírádon készült fotók itt megtekinthetők.
Kapcsolódó hírek
Főszerepben az egyensúly
Szabó Krisztián elkezdte az alapozást. Gyakran halljuk, az autóversenyekre legjobban egy versenyautó volánja mögött lehet felkészülni, ám a Fit4Race valami olyasmi, ami a téli hónapokban is lehetővé teszi a pilóták számára, hogy tökéletes állapotban ...
Bővebben »
Hófalak közt száguldott Szabó Krisztián
Szabó Krisztián a változatosság kedvéért (és mert télen mi mást csinálna az ember?) havon és jégen tette próbára gyorsaságát. A fiatal, tehetséges autókrosszversenyző ezúttal nem sílécet kötött még csak nem is snowboardot (pedig mindkettőben profi),...
Bővebben »
Új módszerek Szabó Krisznek
A Fit4Race segítségével Szabó Krisztián technikai edzésen vett részt, amelyen ügyességi és reflexgyakorlatok alapján próbálják kideríteni, miként lehet még sikeresebb az autókrosszban. A teljesítmény-diagnosztikai vizsgálat után a technikai sportokban érintett ...
Bővebben »
Sisakcserével javulhat Szabó Krisz
Teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton vett részt Szabó Krisztián, és a Testnevelési Egyetemen elvégzett tesztek meglehetősen érdekes eredményekkel szolgáltak. Egy mindenre kiterjedő teljesítménydiagnosztikai vizsgálaton vett részt Szabó Krisztián a Testnevelési ...
Bővebben »
Ki nyeri az Év Sportkampánya címet?
A Ringier Kiadó és a Felix Promotion menedzseriroda által szervezett Az Év Sportolója közönségszavazásos versenyre idén már parasportolókra és sportkampányokra is lehet szavazni. A Ringier Kiadó és a Felix Promotion Menedzseriroda által meghirdetett Év ...
Bővebben »



