Nem csak gyors, magasat is ugrik
Ezúttal nem a buggyjával gyűrte le az akadályokat Szabó Krisztián, hanem snowboarddal. A kétszeres junior Európa-bajnok autókrosszozó ugyanis a Felix Promotion másik versenyzőjével, a wakeboardos Körmendi Petrával együtt részt vett az elmúlt hét végi Monster Fridge fesztiválon a Műjégpályán.
A két fiatal sportoló az Ollie Jam nevű szakágban mérette meg magát, ami valójában magasugrás snowboarddal – a versenyzők egy léc felett ugrálnak át, amelyet egyre magasabbra emeltetnek.
Szabó nem először próbálta ki magát ebben a műfajban – meg is látszott, másodikként végzett.
„Ez a verseny annyiban különbözött az eddigiektől, hogy nagyon jó idő volt. Több mint tízen indultak a kategóriánkban, amelyben másodikként végeztem, de nem vagyok csalódott, hogy nem nyertem, mert óvatos voltam. A legutóbbi Ollie Jam versenyemen ugyanis kiugrott a vállam és kicsit féltettem, úgyhogy inkább biztosra mentem” – mondta Szabó Krisztián.
Ami Körmendi Petrát illeti, ő most először próbálta ki a téli sportoknak ezt a műfaját, de nagyon élvezte.
„Jól éreztem magam a Fridge-fesztiválon, s bár a versenyünk csak egynapos volt, én kint voltam mind a négy napon, mert jók voltak a koncertek, remek volt a hangulat. Ami magát az Ollie Jamet illeti, először kicsit izgultam, de amikor kipróbáltam, kiderült, nem kell annyira félni tőle. Most, hogy belekóstoltam, nagyon megtetszett, lehet, hogy a télen nagyobb hangsúlyt fektetek a snowboardozásra, végül is kiegészítő sportnak sem utolsó” – mondta Körmendi Petra.

Videó itt megtekinthető!
Kapcsolódó hírek
A farmer örök, mint a sport
A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.
Bővebben »
A farmer örök, mint a sport
A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.
Bővebben »
Szabó Krisztián a Hungaroringen
Szabó Krisztián műfajt vált egy hétvége erejéig – szombaton a Hungaroringen köröz. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő kétszeres junior Európa-bajnoknak eszében sincs átváltani pályaautózásra...
Bővebben »
Új határidő! Meghosszabbították a bukósisak design tervező pályázatot
Május 17-ig lehet beadni a grafikai terveket az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok Szabó Krisztián bukósisak designjára kiírt pályázaton.
Bővebben »




