Bookmark and Share

Mindent az olimpiának rendel alá

Szalai Tamásnak a legfőbb vágya, hogy ott legyen a londoni olimpián. Ezért dolgozik, mindent ennek rendel alá. S a több mint egy hónapos, sevillai edzőtábor meghozta a gyümölcsét, a Felix Promotion menedzseriroda által képviselt Európa-bajnok remek formában van, s van alapja a bizakodásra.



Milyen volt az edzőtábor?


Egy rossz szavunk sem lehet. Sevillában remek időnk volt, a tábor és az ellátás is minden igényt kielégített, és ami a legfontosabb, jól mentek az edzések. Végre tudtam magamra koncentrálni, a tavalyi furcsa edzőtábor után, ahol nem az volt a cél, hogy egyesével jól menjünk, hanem hogy összehozzanak egy négyest. Nem figyeltem az egyesre, teljesen szétesett a mozgásom.


De most más volt? Hogy nézett ki a napirendetek?


Délelőtt edzés, aztán fél egy körül ebéd, utána pihenés, majd még egy edzés, úgy három óra tájban, utána pedig futás vagy kondizás. Igazából ezt csináljuk már évek óta, megszoktuk, hogy így zajlik egy-egy nap a táborban.


Előzetesen mit vártál ettől az edzőtábortól?


Azt, hogy sikerüljön kikászálódnom a tavalyi gödörből és sikerült is.


Hogyan?


Úgy éreztem, ha tudok a mozgásomra figyelni, ha agyilag és testileg is össze tudom szedni magam, akkor nem lehet gond és végül sikerült is megvalósítanom a tervet.


Angyal Zoltán, az olimpiai B-keret vezetőedzője azt nyilatkozta, bombaformában vagy...


Én is hallottam. Persze, a többiektől. Megyek le az ebédlőbe, és mindenki csak sugdolózik, nevetgél. Kérdeztem mi van, erre ők visszakérdeztek: nem láttad a cikket? Nem én. Erre elmondták, mi volt benne, okozott néhány jópofa percet meg zrikálást.


De azért igaz, ugye?


Magamtól sohasem használtam volna olyan szót, hogy bombaforma, pláne magammal kapcsolatban, de tény, hogy jól mentek az edzések, tényleg éreztem, mit kell csinálni és tényleg én mentem a legjobbat. És persze örültem, hogy Angyal Zoltán is így gondolta.


Mire lehet elég ez a mostani forma?


Egyelőre nem tudjuk, milyen formában vannak a többiek, de már az is jó kiindulási pont, hogy én tudom, gyors vagyok és bízom benne, hogy ott leszek az olimpián. Mindent ennek rendelek alá, csak ez lebeg a szemem előtt.


Más ez a mostani felkészülés, mint a többi?


Nem. Ugyanolyan jól kell menni, mint minden évben, csak most az év főversenye nem a világbajnokság, hanem az olimpia.


Mely számokra koncentrálsz?


Mindenki megy egyest, én pedig Gönczy Gáborral párost is, mert úgy talán valamivel könnyebb kivívni az olimpiai részvétel jogát, s talán a négyesbe is be lehet kerülni. Az egyes kacifántosabb ügy, ott bonyolult a kijutás, de aki a kettest megnyeri, az megy az olimpiára, nem kell külön számolgatnia.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Fej-fej melletti csapatküzdelem

A finisben az ország legnépszerűbb jégkorong és kézilabda klubja közül az előbbi nyerte el Az év csapata címet, de az Év Sportolója szavazás néhány különleges – például a jótékonyságot, a sportkampányokat és az ...

Bővebben »

Mindenből a legjobb

Az egyik legfelkapottabb sportmenedzser volt évekkel ezelőtt. Ám volt ereje kiszállni a ringlispílből és egyik napról a másikra eltűnt a média és a bulvársajtó elől. Mi több meglehetősen messzire "menekült".

Bővebben »

Ismét keresik az Év Sportkampányát!

Harmadszor is megrendezi az Év Sportolója szavazást közös szervezésben a Nemzeti Sport és a Blikk kiadója, a Ringier Kiadó és a Felix Promotion menedzseriroda. A sportkampány kategóriában ...

Bővebben »

Gazdálkodj okosan! – Sportban az üzlet témával jön a Sportmarketing Újragondolva Meetup

November 28-án negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Sportmarketing Újragondolva Meetup, amelynek témája ezúttal a „Sportban az üzlet”.

Bővebben »

"Nyugodtan nevezhetnénk magunkat sportnagyhatalomnak"

Sportolóink érvényesülését gyakran olyan bosszantó hibák akadályozzák, mint az elégtelen idegennyelv-tudás vagy az, hogy a sportvezetők diplomácia címszó alatt csak akkor emelik fel a telefont, ha szükségük van valamire.

Bővebben »

Két különdíjas a Hozd formába! pályázaton

Lezárult a Felix Promotion sportruházat tervező megmérettetése

Bővebben »

Ez a kérdés, válasszatok!

Itt a június, itt a Nagy Sportágválasztó. Immár tizedszer – és újra a Felix Promotion csapatával, ezúttal Budapesten, a Merkapt Maraton Sportközpontban.

Bővebben »

Hozd Formába! –már csak 1 hét a pályázatok leadására

A pénz- és tárgynyeremények mellett a legjobb bemutatkozhat a nagyközönség előtt.

Bővebben »