Bookmark and Share

London talán, Rio biztosan

A felnőttek között 100 és 200 méteres síkfutásban, valamint a 4x100-as váltóban is aranyérmes lett, a juniorok között mindenhol nyert az ob-n, ahol elindult, az ifjúsági világbajnokságon százon döntős volt – aligha meglepő, hogy Nguyen Anasztázia, a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő sprinter elégedetten pillantott vissza a mögöttünk hagyott hónapokra.

Mi jut elsőként eszedbe 2011-ről?
Talán az, hogy nagyon jó egyéni csúcsokat futottam, és hogy százon 11.55 másodperccel sikerült felállítanom egy korosztályos rekordot. Erre nagyon büszke vagyok, és arra is, hogy sokat fejlődtem 2010-hez képest.
Elsősorban miben?
Sokat erősödtem, illetve ráleltem egy olyan gyógytornászra, akinek a segítségével új alapokra helyzetük a munkát. Arányosabb lett a felépítésem, és azok az izmaim fejlődtek, amelyek a futáshoz nagyon kellenek. Nem csupán a monoton erősítéssel szakítottunk, de másfajta regenerációs munkát is végeztünk.
Kijelenthető már, hogy egyértelműen te vagy a legjobb sprinter Magyarországon?
Mindig lehetnek meglepetések, így én ilyet semmiképpen sem mondanék. A fedett pályás országos bajnokságon például csak második lettem, ott még van hova fejlődnöm.
Jövőre szabadtéren, Londonban olimpiát rendeznek…
Az edzőmmel abban maradtunk, hogy egyelőre nem szeretnénk megmondani, gondolunk az olimpiára vagy sem. Ha minden összejön, akkor lehetséges… De inkább Rio de Janeiro és 2016, amire készülünk.
Milyenek voltak az első tapasztalataid a felnőttek között?
Teljesen más világ, mint a korosztályos versenyeké, ugyanakkor utóbbi viadalok sokat segítettek abban, hogy érezzük, hogy megszokjuk az új légkört. Ebben az évben a csapat Európa-bajnokságon már ott lehettem, jövőre talán összejön a felnőtt Európa-bajnokság is, amire már megvan a B-szintem, ami pont a korosztályos magyar csúcsom volt.
Csalódott leszel, ha lemaradsz róla?
Lehet, talán… Reménykedem benne, hogy kivisznek.
Ha megtehetnéd, változtatnál valamit 2011-en?
Húha. Azt hiszem, nem. Teljesen elégedett vagyok.
Hogyan telnek majd az ünnepek?
Mi kicsit előrehozzuk a Karácsonyt, már december 18-án összejön a család a nagymamámnál, ott ünnepelünk. Szenteste a párommal Bogácson leszek, egy wellness-hétvégén pihenjük ki az évet, emiatt lesz nálunk hamarabb a családi Karácsony.

 

Nguyen Anasztázia felkészülését az Oriental Spa támogatja

 

 

   

 

 

 

Kapcsolódó hírek

Váltólázban az idény elején

Nguyen Anasztázia diákolimpiai sikerekkel melegített a hétvégi váltó országos bajnokságra, amelyen megkezdheti a reményei szerint a londoni olimpiáig tartó menetelését.

Bővebben »

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Nguyen Anasztázia ráhajt Londonra

Remekül sikerült edzőtáboron jutott túl Nguyen Anasztázia, a Felix Promotionnel együttműködő sprinterreménység, aki az elmúlt két hétben Málagában készült a szabadtéri idényre.

Bővebben »

Irány Spanyolország a további fejlődésért!

Hétfőtől két hétig a spanyolországi Málagában edzőtáborozik a magyar atléták egy népesebb csoportja. Nguyen Anasztázia, a Felix Promotionnel együttműködő sprinter ott szeretné tovább alakítani egyébként is jó formáját.

Bővebben »

Elrajtolt egy más világ felé

Nguyen Anasztázia az isztambuli fedett pályás világbajnokságon belekóstolt a felnőtt mezőnybe, illetve a nagy világversenyek légkörébe. Az egyéni csúcsától ugyan elmaradt, de rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott.

Bővebben »

Egyéni csúcs a cél a vb-n

Nguyen Anasztázia szerdán elutazott az isztambuli fedett pályás világbajnokságra, amelyen jó eredménnyel, reményei szerint egyéni csúccsal szeretné letenni a névjegyét a felnőttek között.

Bővebben »

::FelioN::