Kettészelt szezon
Körmendi Petra szezonját kettéosztotta a kézsérülése. A Felix Promotion menedzseriroda által képviselt wakeboard-versenyző ennek ellenére pozitívan értékelte a szezont. Junior létére jó néhányszor helyt állt a felnőttek között, nyert nemzetközi versenyt, szóval nem panaszkodik.
Milyen éve volt?
Furcsa. A kézsérülésem tulajdonképpen kettéosztotta, de ha összességében kell értékelnem, akkor azt mondhatom: nagyon élveztem a szezont. Sok versenyen voltam, köztük külföldi megmérettetéseken is, Münchenben rangos viadalt sikerült megnyernem – a Rixen pálya ötvenéves évfordulója alkalmából rendezett viadalt –, kijutottam az Európa-bajnokságra, szóval nem lehet okom a panaszra.
Azért van hiányérzete?
Talán csak amiatt, hogy a sérülés miatt új, igazán ütős trükkökkel kevésbé gyarapíthattam a tudásomat. Tapasztalatokat persze szereztem, ami nagyon hasznos, mert általuk jobban érzem a csúszást a vízen.
Az idén először bemutatkozott az open kategóriában.
Igen, és egy kicsit le is blokkoltam tőle, hogy a világ legjobb felnőtt női versenyzőivel mérhetem össze a tudásomat. Végül azonban csak sikerült feldolgoznom a történteket, megcsináltam a körömet, és utólag már jó élményként élem meg. De az nagy tanulság, hiába tűnik úgy, hogy nem számít, ki az ellenfél, nagyon is számít, ha a világ legjobbjaival kerülsz össze.
Mondhatjuk azért, hogy elkezdett felnőni a felnőttek közé?
Mondhatjuk.
Hogyan tovább?
Jövőre még maradok a juniorok között, de persze azért bele-belekóstolok majd a felnőtt versenyek világába is, már csak azért is, mert kevés olyan verseny van, amelyen az embernek lehetősége van tényleg a saját korosztályával összemérni a tudását.
Szóval akkor jöhetnek az új trükkök?
Jöhetnek! Bár azok is szerintem csak az év második felében jönnek majd, mert megvolt a szalagavató, vészesen közeledik az érettségi, s nekem arra is figyelni kell. Szeretnék továbbtanulni, legszívesebben a biológia irányába mennék tovább, de persze emellett fontosak a versenyek is, az ott elért minél jobb eredmények, az új trükkök.
Kapcsolódó hírek
A farmer örök, mint a sport
A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Futottak, ahogy csak bírtak
Több mint 13 ezer 200 résztvevője volt a 27. Telekom Vivicittá városvédő futásnak a Margitszigeten – a viadal történetének második legnépesebb mezőnye szeles, hűvös időjárásban vágott neki a távoknak, soraiban a Felix Promotion menedzseriroda ...
Bővebben »
Hárman a városvédő futáson
Az idén a Felix Promotion menedzseriroda sportolói sem maradhatnak ki a városvédő futás szépségeiből – Horváth Zsanett, Körmendi Petra és Kelemen Balázs is rajthoz áll április 1-jén a 27. Telekom Vivicittán. A két hölgy a midicittá...
Bővebben »




