Héraklész-elismerés Anasztáziának
Az atlétáknál a hölgyek között Nguyen Anasztázia vehette át a 2011-ben legjobb eredményt elérő sportolónak járó elismerést.
Jelentős elismerésben részesült Nguyen Anasztázia: a legnagyobb magyar sprinterreménység a Héraklész-gálán a 2011-es eredmények alapján megkapta a legjobb atlétanőnek járó elismerést, méghozzá a junior Európa-bajnokságon 100 méteres síkfutásban, illetve a 4x100 méteres vágtaváltóban elért hatodik helyéért. A Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Anasztázia Gyulai Mártontól, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkárától vehette át a jutalmat a díjátadó gálán.
„Nem számítottam az elismerésre, ezért is örülök neki még a szokásosnál is jobban – mondta Nguyen Anasztázia. – Az ilyen díjak azok, amelyek még több motivációt adnak a folytatáshoz, hogy elviseljem az edzések kínjait, mert így még inkább tudom, hogy megéri szenvedni. Azon leszek, hogy 2012-ben is bebizonyítsam, megérdemelten kaptam meg az elismerést.”
Legközelebb január 31-én bizonyíthatja ezt be, akkor ugyanis a bécsi nemzetközi versenyen áll rajthoz 60 méteres síkfutásban. „Teremben kétszázon túl sok a kanyar, és az nem tesz jót a térdemnek. Bent nem is nagyon szoktam kétszázat futni, hatvanat annál inkább. Remélem, most is összejön egy jó idő” – mondta elutazása előtt a magyar bajnoknő.
Nguyen Anasztázia felkészülését az Oriental Spa támogatja
Kapcsolódó hírek
Váltólázban az idény elején
Nguyen Anasztázia diákolimpiai sikerekkel melegített a hétvégi váltó országos bajnokságra, amelyen megkezdheti a reményei szerint a londoni olimpiáig tartó menetelését.
Bővebben »
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Nguyen Anasztázia ráhajt Londonra
Remekül sikerült edzőtáboron jutott túl Nguyen Anasztázia, a Felix Promotionnel együttműködő sprinterreménység, aki az elmúlt két hétben Málagában készült a szabadtéri idényre.
Bővebben »
Irány Spanyolország a további fejlődésért!
Hétfőtől két hétig a spanyolországi Málagában edzőtáborozik a magyar atléták egy népesebb csoportja. Nguyen Anasztázia, a Felix Promotionnel együttműködő sprinter ott szeretné tovább alakítani egyébként is jó formáját.
Bővebben »
Elrajtolt egy más világ felé
Nguyen Anasztázia az isztambuli fedett pályás világbajnokságon belekóstolt a felnőtt mezőnybe, illetve a nagy világversenyek légkörébe. Az egyéni csúcsától ugyan elmaradt, de rengeteg hasznos tapasztalattal gazdagodott.
Bővebben »
Egyéni csúcs a cél a vb-n
Nguyen Anasztázia szerdán elutazott az isztambuli fedett pályás világbajnokságra, amelyen jó eredménnyel, reményei szerint egyéni csúccsal szeretné letenni a névjegyét a felnőttek között.
Bővebben »





