Bookmark and Share

Farkas Norbert az év sízője

A sportági szakszövetség értékelése alapján a Felix Promotionnel együttműködő Farkas Norbert lett Magyarország legjobb alpesi sízője 2011-ben.

A Magyar Síszövetség a Felix Promotionnel együttműködő Farkas Norbertet választotta meg a férfiak között az év legjobb alpesi sízőjévé, ami egyfajta premiert jelentett a tinédzser életében. „Azt hallottam, hogy jelölt vagyok, de biztosra nem vehettem, hogy én nyerek – mondta a két olaszországi verseny között ausztriai edzéseken részt vevő Farkas Norbert. – Köre-mailben zajlott a szavazás, azt tudtam, hogy rám is szavaztak, és azzal is tisztában voltam, hogy vezetem a ranglistákat. Reménykedtem…

Aztán kiderült, hogy a reménynél tovább jutott Norbi, hiszen karrierje során először kiérdemelte a sízők között az év legjobbjának járó elismerést. „Még nehéz szavakba önteni, hogy milyen érzés – jegyezte meg. – Az biztos, hogy sokan hívtak, gratuláltak, és kezdem felfogni, mekkora megtiszteltetés ért valójában. Most már ott tartok, hogy jövőre jó lenne ismételni, mind a választáson, mind pedig a ranglistákon. Két évig Bene Marci kapta meg az elismerést, bízom benne, hogy nekem is összejön az újrázás.”

Ehhez persze teljesíteni is kell, ha egy mód van rá, már a mostani, olaszországi versenyeken. „Sajnos az elmúlt hétvégén nem volt szerencsém, Olaszországban leesett vagy egy méter hó, ami alaposan befolyásolta a versenykörülményeket – árulta el Norbi. – Az első nap első futamában, óriás-műlesiklásban átlagos pályát mentem, a másodikban viszont nem tudtam odaállni a rajthoz, olyan erővel tört rám a migrénes fejfájás. A második nap szlalomban az első kanyar után épphogy kikerültem a legjobb harmincból, a másodikban pedig kockáztattam, és kiestem. Mentségemre szóljon, hogy az első futam első tizenöt helyezettje közül mindössze hárman tudták teljesíteni a pályát.”

Szerencsére a javítási lehetőségre nem kell sokat várni, hiszen a tehetségre a hétvégén újabb két olaszországi szlalom vár, előtte pedig csak úgy sorjáznak az osztrák edzéslehetőségek.

 

 

 

Kapcsolódó hírek

A farmer örök, mint a sport

A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.

Bővebben »

Csavarok nélkül veszi célba Szocsit

Kivették a csavarokat a 2014-es szocsi téli olimpiát megcélzó Farkas Norbert kezéből, és a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő síző tíz nap múlva újra teljes gőzzel dolgozhat. Ha minden jól alakul, az utolsó beavatkozást ...

Bővebben »

Farkas Norbert sílécről bringára vált

Természetesen ez csak szezonális kérdés, hiszen a síbajnok nyári ezdéseihez egyébként is hozzátartozik a rendszeres kerékpározás. Azonban, hogy az adrenalin se maradjon el, a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő ...

Bővebben »

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

::FelioN::