DJ Smiths a One Music rádióban
DJ Smiths az egész életen át tartó fejlődés elkötelezett híve. Nem elégszik meg eddig megszerzett tapasztalataival és szó sincs róla, hogy 18 év kemény munkája után most kényelmesen hátradőlne. Minden bizonnyal ennek a hozzáállásnak a gyümölcse, hogy tehetséges lemezlovasunk az idei nyári szezonnal a Bed Beach szombati rezidensévé avanzsált.
Csaknem két évtizedet töltöttél már a lemezjátszók mögött, hogyan látod magad a sok évvel ezelőtti DJ Smiths-hez viszonyítva?
Aki ennyi időt tölt a szakmában, az nagy rutint szerezhet mind technikai, mind emocionális szinten. Folyamatosan tartani kellett a lépést a korral. A technika rengeteget fejlődött ez idő alatt és minden újdonságot meg kellett ismerni, meg kellett tanulni jól használni. A hanghordozók is megváltoztak és a legújabb zenéket sem úgy szerezzük már be, mint régebben. Ennyi tapasztalattal a hátam mögött magabiztosabban és rutinosabban oldom meg az éjszakákat. A szettjeim valóban azt tükrözik, hogy zeneileg – stílusban – megtaláltam önmagamat. Mindemellett fontos dolog, hogy könnyebben alkalmazkodom, akár számomra idegen közönséggel is hamar megtalálom a közös nevezőt, igaz, sokan ismerik a zenémet és tudják, mire számíthatnak, ha én állok a lemezjátszók mögé. Rengeteget fejlődik az ember ennyi idő alatt, de biztos vagyok benne, hogy még sokat tanulhatok. Felemelő érzés az, mikor saját zenémre vagy remixemre tombol a közönség, örülök, hogy pár éve ezt az élményt is magaménak tudhatom.
És hogyan látod a közönségedet?
Jellemző a mai klubok közönségére, hogy sok fiatal van köztük – itt a 18-20 éves korosztályra gondolok. Ez teljesen természetes, hiszen generációk váltják egymást, és most ők azok, akik a mi zenénkre, a mi bulijainkban nőnek fel. Persze az “idősebb” korosztály is szeret szórakozni, ők is ott vannak, ez számomra fontos és nagyon kedves. Sok olyan emberrel találkozom, akik már évekkel ezelőtt is az én zenémre táncoltak.
Mindig jönnek új kihívások: ezen a nyáron például a Bed Beachen találkozhatunk veled. Hogy tetszik az új rezidenciád? A Bed Beach tud neked újat mutatni?
Nagy öröm számomra és nagy megtiszteltetés, hogy felkértek és játszhatom ezen a csodálatos helyen. Szakmai elismerésnek tartom, őszintén mondhatom, hogy egy nagy vágyam teljesült.
Köszönetem és minden tiszteletem a kollégáimé (Magonyi L., DJ Free, Goldhand), akik segítettek a beilleszkedésben és kellemes légkört teremtettek a közös munkához. Új környezet, sok új vendég – természetesen ezek olyan dolgok, amikhez hozzá kell szoknia az embernek, de mivel megkapom a kellő segítséget és van már elég tapasztalatom, így gyors a folyamat. Úgy érzem elfogadtak és szeretnek, ami számomra megtisztelő és rendkívül fontos.
Mivel töltöd az éjszakákat, amikor éppen nem zenélsz?
A zenével folyamatos a kapcsolatom. Vagy mixet készítek vagy az újdonságokkal ismerkedem és persze sok időt töltök stúdiómunkával is. SPIN4 stúdiómnak már megszületett az első gyöngyszeme, DJ Smiths & Jolly feat. Fedora – Crazy Bed, ami a Bed Beachen a kezdőzeném. Hamarosan érkezik a többi muzsika is és készülőben van még pár remix. A pihenés és kikapcsolódás sem utolsó szempont. Szívesen megnézek egy-egy jó filmet, olvasok, imádok jókat enni és dumálni vagy bármilyen más programot szervezni a barátokkal.
Forrás és kép: onemusicradio.hu


