Benik-Garami Anett ismét a dogogón
UNIQA Lotus Ladies Cup, F1 ENI Magyar Nagydíj, vasárnap
Az idei szezon eddigi leglátványosabb, legeseménydúsabb versenyét teljesítették a lányok, akik ezúttal egyáltalán nem kímélték egymást. Ennek köszönhetően szinte megszámlálhatatlan lökdösődés, koccanás történt és gyakorlatilag pillanatonként változott a sorrend, amit kívülről is nehéz volt követni.
A szombati végeredmény első hat helyezettje fordított sorrendben rajtolt, így Kiss Ramóna indulhatott az élről. Másfél körig tudta őrizni helyét, de Bús Edina eközben már folyamatosan jött egyre feljebb a hatodik helyről, mígnem megelőzte Ramónát is, aki ezzel a támadással szemben nem tudta felvenni a kesztyűt.
Az első körben még másodikként haladó Bende Adriennt elszántan támadta Dr. Bánki Ágnes, aminek következtében össze is koccantak. Így, az alkalmat rögtön kihasználva, mindkettőjük elé Walterné Dancsó Adrienn furakodott be egy kör erejéig, majd a két lány ismét visszaállt a harmadik, negyedik helyre. Ám Walterné sem hagyta magát, és nagy lendületet véve a második helyre dolgozta fel magát.
A negyedik körben aztán teljesen felborult minden. Kiss Ramóna megcsúszott és előbb Bende Adrival, majd Budaházi Nórával is összecsattant és máris a nyolcadik helyen találta magát. Eközben az élen Bús Edina már behozhatatlan előnyre tett szert Walternével szemben.
Időközben a szombaton kiállt, így vasárnap az utolsó helyről rajtoló Benik-Garami Anett ügyesen ólálkodott előre és az ötödik körben már a hatodik helyig kúszott fel.
Így tett Nagy Brigitta is, aki Anett nyomába eredt. Míg az első két hely sorsa gyakorlatilag már eldőlt, a harmadik helyért óriási kakaskodás folyt Bende Adri és Dr. Bánki között. Ági a hatodik körben ismét megpróbálta megelőzni Adriennt, ám nem járt sikerrel, helyette viszont összekoccantak, és Ágit még Budaházi Nóra is lehagyta egy kis időre. Ám Budaházi is összeütközött Bendével, minek következtében Bende Adri az utolsó helyre esett vissza, majd az autó sérülése miatt feladta a versenyt és a boxutcába gurult.
Dr. Bánki, korábbi ellenfele elvesztése után sem lógathatta a lábát, hiszen újabb kihívója akadt Benik-Garami Anett személyében, akinek sikerült is megelőznie, így a nyolcadik körre, az első négy helyen ki is alakult a végeredmény. A megszokottan harcos Budaházi Nóra is összekoccant Bánki Ágival, majd kipördült és a nyolcadik helyre szorult vissza.
Az eleinte még szépen autózó, hetedik helyen tanyázó Kőváry Anett kicsúszott a fűre, így visszaesett a sereghajtók táborába, megszokott társa, az óvatos Nánási-Ördög Nóra mögé.
Az utolsó nekirugaszkodásra Kiss Ramóna feljött az ötödik helyre, Budaházi Nóra pedig két autót megelőzve a hatodik helyig tornázta fel magát. Nagy Brigitta, aki két körrel a leintés előtt az ötödik helyre is feljutott, végül hetedikként zárta a napot, míg a minden nagyobb csatából kimaradó Sas Szilvi nyolcadikként gurult célba.
A szintén sértetlen Nánási-Ördög Nóri a kilencedik lett, míg a sort a Class FM-es Kőváry Anett zárta.
Az első öt helyezettnek járó serleget Bernie Ecclestone és Alexander Wurz adták át, megkoronázva ezzel az amúgy is felejthetetlen hétvégét.
A felügyelőtestület a versenyt követően újra megvizsgálta az ütközéses helyzeteket, melynek eredményeképp Dr.Bánki Ágnest 2 x 20 mp, Budaházi Nórát és Bende Adriennt 20-20 mp büntetéssel sújtotta. Ezzel a végső sorrend is átalakult.
1. Bús Edina 25:36.705
2. Walterné Dancsó Adrienn 26:08.209
3. Benik-Garami Anett 26:13.200
4. Kiss Ramóna 26:33.094
5. Nagy Brigitta 26:35.278
6. Sas Szilvia 26:35.602
7. Nánási Ördög Nóra 26:46.236
8. Budaházi Nóra 26:53.443
9. Dr. Bánki Ágnes 26:55.503
10. Kőváry Anett 27:18.174
„Nagyon bíztam benne, hogy a mai napon nem fogok a Benik és a Garami névre szégyent hozni. Igaz, hogy az utolsó helyről rajtoltam, a 11. helyről megpróbáltam a lehetetlent. Sokan mondták, hogy az utolsókból is lehetnek elsők. Az első helyet természetesen nem kívántam, de szerettem volna jól szerepelni és nagyon bíztam benne, hogy esős verseny lesz ma. Nagyon ésszel próbáltam menni, nem kapkodtam, gondoltam, hogy ma nagyon sokat számít, ha valaki higgadt, és abszolút erre koncentráltam. Nagyon figyeltem, hogy ki mikor hibázik és megpróbáltam jól elmenni mellettük, nem akartam semmiféle komolyabb csatába bele keveredni, úgy, mint a szombati nap folyamán. Próbáltam azokat az íveket használni, ahol tudtam, hogy jobb a tapadás. Nem az ideális íveken mentem, és úgy látszik szerencsém volt. Nagyon örülök és nagyon büszke is vagyok magamra. Köszönöm az egész családomnak, hogy eljöttek szurkolni, és ők sem adták fel, pedig én tegnap már majdnem feladtam, de ők mellettem voltak. Balázs nagyon sokat segített rádión keresztül, neki is nagyon köszönöm.”
Kapcsolódó hírek
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Benik újra gokartban
Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.
Bővebben »
Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia
Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...
Bővebben »
Szlovákiában második lett
A Szlovákia Ringen zajló szombati futam – csakúgy, mint az eddigiek is-, nagyon izgalmasra sikeredett. A pole pozícióból induló Budaházi Nóra egy darabig elszántan küzdött előkelő helyéért, de a negyedik körben lelassult, ezalatt Bús Edina átvette a vezetést, majd Budaházi végleg ki is ...
Bővebben »
Benik-Garami Anett dobogós!
A hét végén nagy őrület volt a Hungaroringen: több mint ötvenezer néző előtt tartották meg a túraautó-világbajnoki sorozat magyar versenyét, amelynek egyik betétfutamaként az Uniqa Lotus Ladies Cup mezőnye is pályára lépett, a soraiban ...
Bővebben »
Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás
Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre. A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) ...
Bővebben »
Profizmusból a profi övért
Nagyszerű tapasztalatokkal zárta a magdeburgi SES-istállónál való edzőtáborozását Kelemen Balázs (8–0, 7 K. O.–T. K. O.). A Felix Promotionnel együttműködő nagyközépsúlyú bokszoló az ellesetteket hasznosítva szeretné mihamarabb célba venni ...
Bővebben »
Krisz megnézte magának a csajokat
Szabó Krisztián a hét végén a Hungaroringen vendégeskedett (az ismerősök közül kérdezték is néhányan, hogy mit keres ott az autókrosszban kétszeres junior Európa-bajnok pilóta, hiszen túl sok ott az aszfalt...), és többek között ...
Bővebben »

