Benik és a Tankcsapda – a Tankcsapda és a száguldás
Huszonötezer néző, érdekes, izgalmas programok – szóval érdemes volt a hét végén kilátogatni az Opel Családi Napra a Hungaroringre.
A programtól (amelyet koncertek, gyerekműsorok, no és nem utolsó sorban gyönyörű autók színesítettek) természetesen nem maradhatott távol az Opel Dakar Team sem, amely teljesen arzenáljával (versenyautók, kamionok) felvonult a Formula–1-es versenypályán.
Ez azért is volt érdekes, mert a szervezők és a csapat meghívását elfogadta a korábbi háromszoros ralibajnok Benik Balázs is, aki bármilyen autóval imád gyorsan menni, de ezúttal is az Antara RR nyújtotta neki a legjobb élményt – nem csoda, hiszen az vérbeli versenyautó, ráadásul a pilóta tavaly már élesben is kipróbálhatta néhány tereprali futamon.
„Az Antarával vittem a Bumeráng egyik szurkolóját, a beceneve „Kopasz”, aki élő adásban kommentálta az eseményeket. Bevallom, jó néhány autót vezettem a hétvége folyamán, de az Antarával volt a legélvezetesebb autózni, mert azzal lehetett egy kicsit keresztbe csúszkálni a kanyarokban. Ez kívülről látványos volt, bentről pedig élvezetes nekem és az utasomnak egyaránt” – mondta Benik, aki mellé beszállt még Bochkor Gábor, valamint a Tankcsapda zenekar néhány tagja is.
Talán kérdés sem férhet hozzá: mindannyian maradandó élményekkel távoztak a Hungaroringről.
Kopasz autózik Benik Balázzsal az Antara RR-ben by Bumeráng:
http://www.bumerang.hu/?ezaz=2_20110513#6
Kapcsolódó hírek
Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!
Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.
Bővebben »
Benik újra gokartban
Minden autósport alapja a gokart. Persze, ez az az elfoglaltság, amely kortól és nemtől függetlenül mindenki számára remek szórakozást jelent és persze jókora adrenalinfröccsöt.
Bővebben »
Benik Balázs új navigátora Liptai Claudia
Természetesen nem arról van szó, hogy a háromszoros abszolút magyar bajnok visszatérne a rali világába, pusztán egy baráti összejövetel erejéig ült be egy Skoda Octavia WRC raliautó volánja mögé. Benik Balázs megautóztatta barátait a mogyoródi ...
Bővebben »

