A szlovénok elleni siker és a tábladíj a korona
A napokban befejeződött Mitropa-kupán Rapport Richárd volt a tornagyőztes magyar sakkcsapat legeredményesebb játékosa: kilenc partiból 6,5 pontot gyűjtött, megőrizte a veretlenségét, és nem mellesleg tábladíjat is kapott.
„Kilenc forduló vár a srácokra, mindannyian fiatalok és bizakodnak, remélem, valóra váltják álmukat, álmunkat” – mondta még a Mitropa-kupa rajtja előtt Rapport Tamás, Rapport Richárd édesapja, aki addig fáradozott, míg a honi sakkszövetség által lefektetett alapokra erős várat épített, és a középmezőny helyett a tornagyőzelmet vehette célba az Erdős Viktor, Rapport Richárd, Bánusz Tamás, Fodor Tamás, Papp Gábor összetételű együttes. Azt viszont aligha várta, hogy az álmok ilyen szépen válnak valóra. A legrangosabb közép-európai csapatviadalon a magyar gárda 7 győzelemmel és 2 döntetlennel veretlen maradt, a Felix Promotion sportmenedzser-irodával együttműködő Rapport Richárd pedig elhozta a legjobb második táblásnak járó díjat is Sibenikből.
„Jó élmény volt, nyerni mindig jó – fogalmazott a hazaérkezése után a kilenc partijából hatot sötéttel megvívó Ricsi. – Jól ment a csapatnak, én is elég jól játszottam, úgyhogy elégedett vagyok. Az volt az álmom, hogy elérjem a 2600 Élő-pontot, ez most sikerült, de máris új célt találtam, jöhet a 2650 pont. Különösen kellemes érzéssel töltött el, amikor megnyertük a szlovénok elleni rangadót, úgy, hogy ahhoz három döntetlen mellett az én győzelmem kellett. Akkor elképesztően boldog voltam.”
Ricsinek a közeljövőre nézve a 2650 pont mellett még két célt sikerült találnia: szeretne minél jobban játszani a csapatbajnokságon, valamint dobogóra akar állni az U20-as világbajnokságon.
Fotó: http://www.crochess.com/
Kapcsolódó hírek
Rapport: tornáról tornára
A magyarok egy része már a múlt héten is Malmöre figyelt az Eurovíziós Dalfesztivál döntője miatt, pedig az igazi nagyágyú még csak most érkezik a svéd városba. Rapport Richárd ugyanis ByAlexnél sokkal vérmesebb reményekkel utazik Svédországba ...
Bővebben »
Mona Lisa előtt győzték le Ricsiék a volt világbajnokot
Nem mindennapi hét van Rapport Richárd mögött, ugyanis a Felix Promotion menedzseriroda sakkozója az Aljechin Emlékversenyenen járt, ahol brémai csapattársának, Laurent Fresinet-nek volt a segítője. A torna Párizsban és Szentpéterváron zajlott ...
Bővebben »
Ricsi nehéz döntése
Rapport Richárd teljesítményére már az Amerikai Egyesült Államokban is felfigyeltek – zártuk legutóbbi írásunkat a Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportolóról. Lerántjuk a titokról a leplet: konkrétan arról van szó, hogy Ricsit a patinás Texasi ...
Bővebben »
Rapport: Laurent Fressinet felkérése
Zajlik az élet Rappord Richárd háza táján. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sakkozóval kapcsolatban több fontos eseményről is be tudunk számolni. Kezdjük is az európai körutazást Németországgal, ahol a legfiatalabb magyar sakknagymester ...
Bővebben »
Rapport húsvéti tornagyőzelme
Rapport Richárd nem pihent túl sokat a Húsvét alatt, ugyanis Németországban járt a Neckar Open elnevezésű tornán, melyben ráadásul az első helyen végzett. A torna előtt három nappal töltötte be Ricsi a 17. életévét. Ilyen szép születésnapi ajándékra ő sem gondolt.
Bővebben »
A Bundesliga vége
Rapport Richárd (2621 ÉLŐ-pont) Ausztriában járt az elmúlt hét végén, ahol az osztrák csapatbajnokság utolsó fordulóin vett részt. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló egál partikkal fejezte be a Bundesliga idei szezonját.
Bővebben »
Rapport meglepte Fábry Sándort
Rapport Richárd sakknagymester a showman vendége volt. Az IT-szakemberek előbb hallgatták, majd kihívták a fiatal nagymestert. Bár sakktornákon nem szerepelt, mégis mozgalmas napjai voltak Rapport Richárdnak. A Felix Promotion menedzserirodával együttműködő sportoló először Siófokon, az ITBusiness & Technology 2013 elnevezésű konferencián vett részt.
Bővebben »








