Bookmark and Share

A levegőben szállni, s a vízen siklani

Mindig is sportolt valamit: műkorcsolyázott (bár önkritikusan úgy fogalmaz, leginkább esett-kelt a jégen), úszott, s aztán, amikor 11 éves lett, Velencén, a nyaralójuktól nem messze megépült a wakeboard-pálya. S ezzel el is dőlt, hogy Körmendi Petra (alias PeBi) sportolói pályafutása milyen irányba halad tovább.


Elég volt néhányszor lemenni a tóra, elég volt rákapni a wakeboard ízére, és már nem volt menekvés – bár ha őszinte akar lenni, nem is nagyon akart menekülni, hiszen szinte az első perctől kezdve látszott, van tehetsége hozzá.


S kell-e ennél több egy tinédzsernek?! Aligha.
„A wakeboard-ban fontos az egyensúlyérzék, az erőnlét, és az, hogy az ember tudja kontrollálni a testét a vízen és a levegőben egyaránt” – mondta „PeBi”, aki 2007-ben kezdett el versenyezni, méghozzá úgy, hogy az idősebbek, az akkor már jónak számító versenyzők megkérdezték: lenne-e kedve elindulni egy dunaharaszti viadalon. Ezt a kérdést akkora megtiszteltetésnek érezte, hogy eszébe sem jutott nemet mondani.


„Nagyon jó élményként él bennem az az első verseny, hiszen a gyerekek mezőnyében második lettem, s ez még jobban meghozta a kedvemet. De nemcsak az eredmény miatt éreztem jól magam, hanem a hangulat is megfogott – ez a mai napig nem változott, élvezem az összes versenyt” – vallotta be Petra, aki azóta két junior országos bajnoki címet szerzett a lányok mezőnyében (az idén és tavaly), s aki nemrég csatlakozott a Felix Promotion versenyzőinek táborához. (Elmondása szerint azért, mert úgy érzi, ez a kapcsolat előre viheti sportolói karrierjét.)


A fiatal tehetség nem csak itthon gyűjti a babérokat, a tavalyi Európa-bajnokságon a lányok mezőnyében harmadikként végzett, az idén pedig az osztrák kupasorozat összetettjében diadalmaskodott.


S hogy mi lehet a végcél?
„A világbajnokságon a győzelemért küzdeni. Természetesen ez mindenki álma. Ami engem illet, egy-két évig még maradhatok a juniorok között, de párhuzamosan már rajthoz állhatok egy-egy versenyen az open, vagyis a felnőtt kategóriában, hogy tapasztalatot szerezzek. De persze addig is, míg eljön a továbblépés ideje, szeretném megvédeni a junior bajnoki címemet...” – vázolta a rövid távú terveit PeBi, aki azt is elárulta, a wakeboard szépsége éppen ugyanaz, mint a nehézsége, vagyis az, hogy az ember az új trükkök tanulása közben folyamatosan a teljesítőképessége határait feszegeti, s olykor-olykor át is lépi azt, nem másért, csak azért, mert hisz saját magában.


„Hatalmas élmény szállni a levegőben és vízen siklani” – mosolygott a mostantól Felix Promotion által képviselt Körmendi Petra, akinek az ereje az elem-trükkökben rejlik – ezek röpítik őt egyre feljebb és feljebb a ranglétrán.


Az idei szezonnak persze már vége, PeBi lassan elkezdi a téli felkészülést: fut, edzőterembe jár és akrobatikai edzéseket végez (gumiasztalon, szivacsgödörben – majdnem pont úgy, mint a szertornászok), hogy a lehető legjobban tudja kontrollálni a mozgását a levegőben.
Az új idényben pedig jöhetnek az újabb csaták, az újabb kihívások – a magyar mezőny ugyanis évről évre egyre sűrűbb, így azután egyre nehezebb is versenyeket, bajnokságot nyerni. Körmendi Petra azonban kedveli a nehéz feladványokat.

 

Íme egy kis videó a legutóbbi díjátadásról (2010 - WakeOFF - MVWSZ):

 

 

 

 

 

Kapcsolódó hírek

A farmer örök, mint a sport

A wakeboardos Körmendi Petrának, az autókrosszos Szabó Krisztiánnak és a síelő Farkas Norbertnek izgalmas hétvégéje lesz – átruccannak egy kicsit a divat világába.

Bővebben »

Hozd formába a Felix Promotion sportolóit!

Hozd formába! néven sportruházat tervező pályázatot írt ki a sportmenedzsment és sportmarketing területén működő Felix Promotion fiatal – 18-30 éves – kreatív tehetségek számára.

Bővebben »

Futottak, ahogy csak bírtak

Több mint 13 ezer 200 résztvevője volt a 27. Telekom Vivicittá városvédő futásnak a Margitszigeten – a viadal történetének második legnépesebb mezőnye szeles, hűvös időjárásban vágott neki a távoknak, soraiban a Felix Promotion menedzseriroda ...

Bővebben »

Hárman a városvédő futáson

Az idén a Felix Promotion menedzseriroda sportolói sem maradhatnak ki a városvédő futás szépségeiből – Horváth Zsanett, Körmendi Petra és Kelemen Balázs is rajthoz áll április 1-jén a 27. Telekom Vivicittán. A két hölgy a midicittá...

Bővebben »

Élményfürdő az Olimpiai Pavilonban

Nagy sikert aratott az Utazás kiállításon felállított Olimpiai Pavilon, amely a Nagy Sportágválasztóhoz hasonlóan a sportágak kavalkádjával kedveskedett az érdeklődőknek, és igyekezett minél több kedvet csinálni a mozgáshoz.

Bővebben »

Öt sportoló az öt karika jegyében

A Felix Promotion sportmenedzser iroda is képviselteti magát a vasárnapig nyitva tartó Olimpiai Pavilonban az Utazás kiállításon. A cég olimpikonokkal és népszerű sportágak képviselőivel igyekszik kedvet csinálni a mozgáshoz. Március 1. és 4. között az Utazás kiállítás ...

Bővebben »

Újra elődöntős Babos Tímea!

Egymást követő második WTA-tornáján is bejutott az elődöntőbe Babos Tímea. A remek formában lévő, a viadalon a második fordulótól kezdve a mezőny legfiatalabb tagjaként játszó Babos az osztrák Patricia Mayr-Achleitnert verte meg 6:4, 6:2-re.

Bővebben »

::FelioN::